A több hete már Magyarországot is sújtó, 2019 végén Kínában azonosított SARS-CoV-2 nevű új koronavírus a nemzetközi fuvarozás színterén is komoly változásokat és korlátozásokat hozott.

A szállítmányozó cégek ebben az új helyzetben nehezen képesek ellátni a feladataikat.

Az országhatárokon átívelő szállítmányozás terén jártas SZAM-SPED Kft. viszont továbbra is ugyanazzal a lendülettel, gyorsasággal és kiemelkedően magas minőségben juttatja el akár az Ön áruját is Európa bármely országába, mint ezelőtt bármikor.

Így működhet jól a nemzetközi fuvarozás a koronavírus járvány alatt is

A nemzetközi fuvarozás ma talán bonyolultabb és olykor nehezebben kivitelezhető, mint hónapokkal ezelőtt. De ha kellő mennyiségű munka, szakmai tapasztalat, illetve erős kapcsolati tőke is áll mögötte, akkor egyáltalán nem lehetetlen küldetés!

Tény, hogy az időszakos vagy tartós határzárak, valamint a közúti torlódások hatalmas kihívást jelentenek a szállítmányozók számára is. De ahogy az minden területen lenni szokott, a lelkiismeretesen beletett munka mindig kifizetődik!

Ez esetünkben a folyamatos nyomonkövetés, a gördülékeny ügyintézés, az azonnali reagálás, valamint a hatalmas, szinte mindenre kiterjedő kapcsolati tőke ésszerű használata és a higiéniai előírások maximális betartása miatt valósulhat meg.

Így jut el az Ön árulja biztonságosan és gyorsan a rendeltetési állomásra

Egész egyszerűen, bármit, bárhova elszállítunk Önnek. Legyen szó akár egy komplett rakományról, vagy egyetlen palettáról. Mindezt pedig gazdaságosan, az Ön számára is kedvező tarifával!

A közúti nemzetközi fuvarozás szolgáltatásunk a teljes Európai Uniót lefedi.

A sofőrök és a fuvarszervezők is 0-24 óráig dolgoznak azért, hogy Ön mindig biztonságban tudja a ránk bízott szállítmányt. Továbbá:

    • Önt saját delegált összekötő segíti szaktanácsadással, útvonaltervezéssel és gépjármű kiválasztással
    • a szállítóeszköz és a sofőr akár 3 órán belül a rendelkezésére áll
    • a ránk bízott fuvar szállítmányozási biztosítás nélkül nem gurul ki a depóból
    • online, folyamatosan nyomon követhető árubiztosítás és szállítmányozási biztosítás érvényes minden árura a berakodástól, a teljes út alatt, a kirakodás végéig
    • több mint 300 alvállalkozó, 9 saját autó és 50 stratégiailag szerződött akkreditált partner gépjármű parkjának köszönhetően extra gyorsan az Európai Unióban megadott címre juttatjuk az Ön által Magyarországon feladott küldeményt

Tehát, amint az a fentiekből is látszik, a koronavírus idején sem kell attól tartania, hogy kára származik abból, hogy valahol napokra, rosszabb esetben hetekre megreked a szállítmánya!
Ha Ön is gördülékeny nemzetközi fuvarozásra vágyik, ne habozzon, kérjen árajánlatot most!