Európában és Magyarországon is a teljes áruszállítás nagyjából 75%-át a közúti fuvarozás teszi ki. Csak hazánkban 13 ezer vállalkozás működik, és legalább 90 ezer jármű rója az utakat nap mint nap. Ugyanakkor, az ágazat rendkívül nehéz helyzetbe került az üzemanyagárak, az autópályadíjak és az alapkamat folyamatos emelkedése, valamint az infláció és az egyre magasabbra rugó, 10%-ot is meghaladó sofőrhiány miatt. Mi lehet a megoldás?>>>

Jelentős áremelkedésre van szükség a közúti fuvarozásban

Elkerülhetetlenül áremelkedésre van szükség a közúti fuvarozás terén, hiszen a szakértők szerint az év korábbi időszakában nem drágult annyira a fuvarozás, mint az indokolt lett volna. A fuvarozók költségei viszont az egekbe szöktek.

Amennyiben tehát az áremelkedés elmarad, a közötti fuvarozás komoly veszélybe kerül és nem kizárt, hogy hazánkban is számolni kell az Egyesült Királyágban tapasztalt fennakadásokkal.

A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2021-ben a közúti fuvarozás 220 millió tonna árut mozgatott, ami messze meghaladta az 50 millió tonnás vasúti és a 8 milliós vízi fuvarozás mennyiséget.

Évek óta tartó probléma a munkaerőhiány

Csak Európában legalább 600 ezer sofőr hiányzik az utakról, és Magyarországon sincs ez másképp. Magyarországon is legalább 130 ezer sofőr állás betöltetlen.

A fiatalok számára ugyanis ez a szakma kevésbé vonzó. Az elkövetkezendő években fokozódhat a helyzet, hiszen néhány éven belül a most állományban lévő kollégák közel fele (40 %) megy nyugdíjba, és nincs elegendő utánpótlás, pedig a hazai kereseti viszonyok rendkívül kedvezőek.

A SZAM SPED Kft. sofőrjei semmiben nem szenvednek hiányt. A magas bérek mellett, többek között magánegészségügyi ellátást, bejelentett munkaviszonyt, munkába járás támogatást is biztosítunk a kollégáink számára.

Amennyiben érdekli, egy izgalmakkal teli szakma, próbálja ki magát a közúti fuvarozásban a SZAM SPED Kft-nél.>>>