2012 óta, mióta a SZAM SPED Kft. megkezdte működését, az egyik legfontosabb alapelvünk, hogy inkább kevesebb, de korszerű és jó állapotú kamionokkal dolgozzunk. Sokszor kaptunk olyan "megjegyzéseket" melyekben azt fejtették ki, hogy dolgozzunk inkább öregebb járművekkel, nagyobb számban. Mi azonban idejekorán felismertük, hogy a jelenlegi sofőrállomány már nem akar megbízhatatlan, kényelmetlen és rossz állapotú kamionokban tölteni egy hetet. Így kitartva elgondolásunk mellett, immár 7. éve tudunk fejleszteni. Járműveink átlagéletkora pedig nem éri el a 3 évet. Ezzel azt is sikerült elérnünk, hogy még egyetlen sofőrünk sem adta vissza a kulcsot, ahogyan azt sok, velünk kapcsolatban álló vállalkozásban folyamatosan megteszik. Sőt, nagy szerencsénkre ajánlják cégünket, így nem okoz különösebb nehézséget egy új jármű munkába állítása.
Szerelvényeink egységet képviselnek. Megbízhatóságot és profizmust. Melyek megbízóink nagy elégedettségére szolgálnak. Ez komoly értéket képvisel szolgáltatásainkban. Partnereinknek nem kell félniük az esetleges műszaki problémákból adódó késésektől, vagy a nem megfelelő biztonságú pótkocsiktól. Így bátran tudják ajánlani szolgáltatásinkat beszállítóiknak illetve vevőiknek is. Ugyan is, a jelenlegi beszállítói piacon egyre fontosabb, hogy a fuvar feladatokat olyan járművek végezzék, amelyek nem rombolják a megrendelő cég imázsát. A mi szerelvényeink és sofőrjeink nem hogy megtartják, de képesek emelni egy cég megítélésén. Ezzel hozzájárulva a megbízóink sikereihez.