Lezártuk a 2021- et. Visszatekintve, egy nagyon eredményes évet tudhatunk magunk mögött. Mind pénzügyi eredményünket, mind partnereink számát növelni tudtuk. Emellett új kollégákkal is bővült a csapatunk, mind a fuvarszervezői mind pedig az adminisztrációs területen. Persze voltak kihívások is, melyeket a pandémia és a jelen gazdasági helyzet állított elénk, de ezeken jó csapatmunkával túl tudtunk jutni.

 

Várakozáson felüli árbevétel

Minden évünket egy két napos „Évtervező” értekezlettel kezdjük. Itt határozzuk meg az üzleti céljainkat, bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos várakozásainkat is. Nem volt ez másként 2021 –ben sem. Bár a vírus helyzet egy kicsit megnehezítette a dolgunkat, megfelelő óvintézkedésekkel sikerült lebonyolítanunk az értekezletet.

Nagy ambíciókkal vágtunk neki az évnek és egy 15% -os árbevétel növekedést tűztünk ki magunk elé. Januárban ez még egy majdnem lehetetlen tervnek tűnt, de a kemény munka és a folyamatos fejlődés meghozta az eredményét. Az elmúlt évünkben így 30% -kal tudtuk növelni bevételeinket.

 

Újabb partnerekkel dolgoztunk együtt

Az árbevétel növekedése természetesen nem sikerült volna, ha nem tudunk új partnerekkel kapcsolatba lépni. Az értékesítési csapatunk is mindent megtett a sikerért és több mint 50 kisebb és nagyobb vállalkozásnak nyújtottunk szállítmányozó szolgáltatást 2021 –ben.

A partereink jelentős részének komplett kamionos szállításokat bonyolítottunk, de többen igénybe vették részrakományok, valamit kis palettás mennyiségek szállításával foglalkozó szolgáltatásunkat is.

 

Akik idén csatlakoztak a csapatunkhoz

A fejlődés nem sikerülhetett volna a már meglévő csapatunkkal, így bővítettük azt. 6 kolléga csatlakozott hozzánk az elmúlt évben: Csillag Melinda az egyik stratégiai partnerünk fuvarszervezőjeként, Sebők Alexandra a szerződéses gépkocsik, míg Kun Csaba a saját járműveink mozgatásáért felel. Lente Gyöngyi a pénzügyi csapatot erősíti, illetve két gépkocsivezetővel is bővült az állományunk, Pljesovszki Róberttel és Ungvári Jánossal.

 

Idei évi célkitűzések

Idén is összeültünk, hogy megtervezzük a 2022 –ben elérendő céljainkat. A tavalyi évből kiindulva, hasonlóan magasra tettük a lécet. További közel 10% -os árbevétel növekedéssel kalkulálunk, és kitűztük a profit emelését is. Az eszközparkunk is fejlesztésre kerül az idei évben. 3 új vontató kerül üzembe, mind SCANIA gyártmány.

Az elmúlt évben jelentősen kihasználtuk kapacitásainkat, így várhatóan új alvállalkozókkal, és ha a szükség úgy hozza munkatársakkal is bővítjük csapatunkat.

 

Összességében elmondhatjuk, hogy sikerült várakozásokon felül teljesíteni az előző évet. A tervünk az, hogy ez a fejlődés idén se szakadjon meg és partnereinknek (legyen az megbízó, vagy fuvarozó) hasonló magas minőségű szolgáltatást nyújthassunk, mint amit megszoktak tőlük az évek alatt.