A gyűjtőszállítmányozás kedvező költségek mellett kínál nemzetközi szállítmányozási szolgáltatást. Vajon Önnek megfelelő? Olvasson tovább, azonnal kiderül!

Miért olyan ismerős a gyűjtőszállítmányozás?

Sokan nem is gondolnák, de akár nap mint nap kapcsolatba kerülhetnek a gyűjtőszállítmányozás során hazánkba került termékekkel.

Ugyanis egyre többen vásárolnak kisebb-nagyobb ajándékokat különböző kínai vagy más nemzetközi desztinációkból az interneten keresztül és ezek zöme épp a gyűjtőszállítmányozás segítségével jut el a rendeltetési helyére.

Miért épp a gyűjtőfuvar a megoldás?

Mert olcsó. Egy-egy ilyen szállítmánynak köszönhetően a világ másik szegletéből sem kerül pár száz vagy pár ezer Ft-nál többe a szállítás. És a legjobb az egészben, hogy természetesen Magyarországról is igénybe vehető.

De az éremnek van egy másik oldala is

Ami ráadásul nem feltétlenül hátrány. A Kínából rendelő célközönség pontosan tudja, hogy a megrendelt termékre olykor 1 hónapot is várni kell. Ennek oka, maga a gyűjtőfuvarozás.

Már a nevében is szerepel a gyűjtő szócska, ami pontosan azt jelenti, amire Ön most gondol.

Egy-egy gyűjtőfuvar ugyanis addig nem indul el, amíg a konténer nem lesz teljesen tele. Emiatt jelentősen megnövekedhet a szállítási határidő is.

Mikor válassza és mikor ne?

Amennyiben Önnek sürgősen a célállomásra kell juttatnia egy adott a mennyiséget, akkor a mennyiségtől függően inkább válasszon a biztonságos és nagyságrendekkel gyorsabb raklapos gyűjtőfuvarozás, illetve a teljes rakományos szállítmányozás közül.

Ha az időtényező nem számít, de a szolgáltatás ára annál inkább, akkor az Ön számára a gyűjtőszállítmányozás jelenti az abszolút ideális megoldást. Bármelyiket is választjaa, számíthat a SZAM SPED Kft. évtizedes szakértelmére, megfizethető áron, folyamatos nyomonkövetéssel. Kérjen ajánlatot még ma!>>>