A gyűjtőfuvarozás kifejezés elég beszédes. Magában foglalja ennek a szállítmányozási módnak a savát-borsát.
Ennél a fuvarnemnél ugyanis nem az egy célállomásra tartó, illetve nem egy céghez tartozó nagyobb, akár több konténernyi áru mozgatásáról van szó.
A gyűjtőfuvarozás, kifejezetten több a feladótól származó, kisebb mennyiségű részrakományok különböző rendeltetési helyre juttatásáról szól.
Egyik előnye tehát, hogy Önnek nem kell teljes kamionnyi árut feladni. Elég csupán annyi, amennyit épp küldeni akar. Másik előnye pedig, hogy nem is kell annyit fizetnie, mintha teljes rakományt indítana útnak. A költségek ugyanis eloszlanak a feladók között.
A sikeres teljesítés feladatai
A gyüjtőszállítmányozás rendkívül összetett feladat és munkafolyamat. Csak széleskörű szállítmányozói partneri kapcsolatok és összehangolt munkafolyamatok segítségével lehet eredményes.
Éppen ezért nem érdemes ezt a feladatot olyan szállítmányozó vállalatra bízni, amelyik nem rendelkezik szerteágazó partner és alvállalkozói kapcsolatokkal.
A sikeres teljesítés alapfeladatai közé tartozik:
egy-egy kamionban összegyűjtött több irányba tartó szállítmányok logisztikai szervezése
a részrakományok vámkezelésének lebonyolítása
és a különböző rendeltetési helyeken való átadás
Kedvező ár, hosszabb teljesítési idő
A gyűjtőfuvarok során az egy irányba tartó áruk összegyűjtése nem egyik napról a másikra történik. Sok esetben akár 2-3-hetet is igénybe vesz. Ennek a ténynek köszönheti kedvező díjtételét is.
Ugyanakkor, épp emiatt nem alkalmas azok számára, akik:
garantált teljesítési idővel dolgoznak
üzleti partnereikkel kötött megállapodásban a szállítmány mielőbbi célba juttatása kiemelten fontos szempont
nem tudnak kellően előre tervezni
Amint látja, a gyűjtőszállítmányozás nem gyógyír mindenre, de megvan a maga létjogosultsága.
Önnek bármelyik fuvarozási módra legyen is szüksége, a SZAM SPED Kft-re minden helyzetben számíthat! Kérjen ajánlatot még ma!>>>