Mi a fuvarlevél és a menetlevél között a különbség?
A fuvarlevél és a menetlevél egymáshoz két nagyon hasonló fogalom. Szerepükben és funkciójukban azonban nagyon eltérőek. A szabályozás értelmében menetlevelet kell vezetnie minden üzletszerűen áru- és személyszállítást végző jármű sofőrjének, így tehát például a kisteherautóknak és a buszoknak is. A menetlevélnek (melyet minden esetben a fuvareszköz sofőrje vagy üzemben tartója állít ki) tartalmaznia kell a jármű üzemben tartójának nevét és székhelyét, a sofőr nevét, a jármű rendszámát, telephelyét, a rakományra vonatkozó adatokat, továbbá az indulás és az érkezés időpontját és végezetül a kilométeróra állását is.
A menetlevél szigorú számadású dokumentum. akár csak egy számlát, ezt is meg kell őrizni a szállításban részt vevő felek mindegyikének.
A fuvarlevél egyik legfontosabb jellemzője mely megkülönbözteti a menetlevéltől, hogy azt a megbízó állítja ki a szállítást végző cég részére. A dokumentum tartalmaz minden fontos, az áruval kapcsolatos tulajdonságot. A fuvarlevél tekinthető egyfajta szerződésként is a megbízó és a szállító cég között. Így tehát mindkét dokumentum szerves részét képezi a szállításnak, mégis eltérő funkcióval bírnak, amelyet a hatályos jogszabályok és rendeletek is szabályoznak.
Mi a CMR?
Sokszor nevezik „nemzetközi fuvarlevélnek is”. A CMR a nemzetközi árufuvarozást szabályozó egyezmény mely arra hivatott, hogy az áruszállításra vonatkozó egységes jogi szabályozást valamint a megfelelő felelősségi köröket biztosítsa. Habár az egyezmény által szabályozott CMR fuvarlevélre csak nemzetközi szállítmányozás esetén lenne szükség, a fuvarozási szakma a belföldi áruszállítások során is előszeretettel használja az ilyen típusú fuvarleveleket
Az áruszállítás kulcsfontosságú adatai
A szállítás megkezdése előtt a fuvarlevél három példányban kerül kitöltésre (egy a megrendelőhöz, egy a fuvarozóhoz, egy pedig a rakományhoz kerül), amelyeket mind a feladó, mind a szállítmányozó aláírásával hitelesít.
A fuvarlevélnek minden esetben tartalmaznia kell a kiállítás helyét és idejét, a feladó és a fuvarozó nevét és címét, az áru átvételének helyét, illetve időpontját, a címzett nevét és címét, az ár megnevezését, a csomagolás minőségét, a szállítandó áruk sorszámát, súlyát, vagy egyéb mennyiségi megnevezését, a fuvarozás díját, és végezetül külföldi fuvarozás esetén a vámhoz tartozó dokumentumokat.
Ezen adatok pontos és hiánytalan kitöltése kiemelten fontos, ugyanis a fuvarlevélben feltüntettek szerint történik meg az esetleges kár és más egyéb problémás esetek utáni elszámolás a felek között.
A szállítási folyamat egyik utolsó lépése szintén a fuvarlevéllel zárul. Amint az áru megérkezik a címzetthez és az átadásra kerül a szállító által, úgy a speditőr procedúra a fuvarlevél kézbesítésével ér véget.