Szamsped, kamion

Ezért olcsóbb a raklapos gyűjtőszállítmányozás

A raklapos gyűjtőszállítmányozás nem megoldás mindenre, de kétségtelen, hogy keresve sem találhatnánk ennél a fuvarozási módnál kedvezőbb megoldást azoknak, akik számára nem annyira az idő, mint inkább a fuvar költsége a döntő.

Ez a szállítmányozási megoldás ugyanis nagyságrendekkel olcsóbb, mint bármely másik. Azonnal el is áruljuk, hogy miért.

A raklapos gyűjtőszállítmányozás és ami mögötte van


A raklapos gyűjtőszállítmányozás mögött minden esetben egy jól összehangolt munkafolyamat és megbízható szállítmányozási partneri kapcsolatok állnak. A raklapos gyűjtőszállítmányozás ugyanis nem kizárólagosan egy célállomásra irányított, tetemes mennyiségű áruk szállítására szolgál, hanem az egyirányba, azonos desztinációba felé tartó, akár egy-egy doboznyi áru mozgatásáról szól.

A lényege, hogy a megbízott speditőr cég összegyűjti a fenti kritériumoknak megfelelő árukat, majd ezeket biztonságosan elszállítja az adott célországban tevékenykedő partnerének, aki gondoskodik azok célba érkezéséről.

Költséghatékonysága is épp ebben a munkamegosztásban rejlik, hiszen több áru fuvarozása történik egyazon időben, tehát a fuvar költségei megoszlanak a feladók között.

Az export-import szállítás esetén egyedüli hátránya ennek a szállítmányozási megoldásnak az időtényező, hiszen mivel gyűjtőszállítmányozásról van szó, értelemszerűen egy-egy raklapnyi, doboznyi áruval nem indul útnak a kamion és a hajó sem. Ez pedig azt jelenti hogy adott esetben akár 2-3 hónapba is beletelhet, amíg a feladott áru eljut a megadott célállomásra.

Minden egyes fuvar megrendelése előtt érdemes mérlegelni, hogy kedvezőbb költségek mellett a későbbi teljesítést választja, vagy az áru mennyisége esetleg lehetővé teszi azt, hogy akár rekord gyorsasággal, természetesen egyéni költségviseléssel, tehát magasabb költségek mellett érjen célba a szállítmány.

Mennyire megbízható a raklapos gyűjtőszállítmányozás?


A raklapos gyűjtő szállítmányozás épp annyira megbízható, mint amennyire a fuvarozó cég, amelyiket Ön a feladat elvégzésére kiválaszt.

A SZAM-SPED Kft. csak és kizárólag olyan szállítmányozó partnerekkel dolgozik, amelyek ugyanazt a magas minőséget és megbízhatóságot képviselik a saját hazájukban, mint amelyet mi képviselünk Magyarországon. Az általunk biztosított gyűjtőszállítmányozási szolgáltatás garantáltan és biztonságosan célba ér. Kérjen ajánlatot most!
Miben segíthetünk?

Telefon:+36 70/634 5245

E-mail:balint.laszlo@szamsped.hu

Érdeklődés tárgya

  1. kérem válasszon
  2. Szolgáltatások
  3. Állásajánlat
  4. Konzultációs időpont
  5. Alvállalkozói érdeklődés
  6. Egyéb kérdés
  1. kérem válasszon
  2. Közúti szállítmányozás
  3. Palettaexpressz
  4. Hulladékszállítás
  5. Raktározás
  6. Gépkocsivezető állás
  7. Logisztikus állás
  8. Egyéb állás

Kérjük válasszon napot!

Kérjük adja meg a személyes adatait!

Név*

E-Mail*

Telefon*

Megjegyzés

Kérjük töltse fel önéletrajzát / profilját

    Hozzájárulás az adatkezeléshez*Elfogadom, hogy ezen űrlapon szereplő adataimat a kapcsolatfelvétel érdekében összegyűjtjük és feldolgozzuk. Kérése feldolgozását követően az adatokat töröljük. A felhasználói adatok kezelésével kapcsolatos részletes információk az adatkezelési tájékoztatónkban találhatóak. Adatkezelési tájékoztatónkat itt tekintheti meg.

    Küldés
    Köszönjük.

    Az üzenetet sikeresen továbbítottuk ügyfélszolgálatunk felé. Munkatársunk hamarosan felkeresi Önt megadott elérhetőségei egyikén.